Szilvi szüléstörténete 2018.11.11.
Most kaptam engedélyt Szilvitől, hogy megosszam veletek a szüléstörténetét. Szilvi a Lélekformába járt hozzám kismama jógára a második babájával. Császárral született a második babája is, de Szilvi ezt teljesen pozitívan fogadta el, ahogy azt kell, ha már egyszer császárnak alakult :) Sok boldogságot kívánok az immár kétgyermekes anyukának :) Császár után, ha az orvos is egyetért, 8 hét után kezdhető újra a hatha jóga. És várlak vissza benneteket babás jógára :) Íme Szilvi szülésélménye:
"Kedves Éva,
Köszönöm a gratulációt és a gyors választ.
Egyúttal elnézést kérek, hogy én viszont ilyen sokára válaszolok, de- mint biztosan gondolod- nagyon be vagyok fogva a két csöppséggel.
Lizácska is császármetszéssel született, mind a szülésznőm, mind az orvosom ezt tanácsolta, ugyanis újra téraránytalanságot sejtettek a medencém és a baba koponyája között.
Utólag úgy gondolom megint, hogy indokolt volt nálam ez a beavatkozás, ugyan eléggé tartottam tőle, pedig tudtam, hogy fog lezajlani.
Sajnos a maga a műtét fájt ( a helyi érzéstelenítés ellenére), mert nehezen tudták kiemelni Lizácskát, az előző császármetszés a kötőszöveteimben jelentős változást okozott.
A fájdalom ellenére ( ami ilyen esetben elkerülhetetlen) nagyon hálás vagyok mind az orvosomnak, az aneszteziológusnak és a szülésznőmnek, mert minden rendben ment.
A műtét utáni felépülést viszont tényleg gyorsabbnak élem meg, és a fájdalmak is hamarabb csökkentek mint az első műtétnél.
Lehet, hogy a tandem szoptatásnak, illetve a kismama jógának is köszönhetem ezt:))
Én császármetszés esetén is nagyon hasznosnak tartom a kismamajógát, mindenkinek, aki hasonló cipőben jár mint én, csak ajánlani tudom.
Annyit még kérdeznék, hogy császármetszés esetén is 6 hetet javasolsz a mozgás / hatha jóga elkezdésére? Azt hiszem, ez esetben 12 hetet szoktak javasolni.
Liza az első oltásait 8 hetesen fogja megkapni, azt gondolom, hogyha tudok majd vele menni néhányszor jógázni, akkor mi legkorábban csak 3 hónapos korában fogunk tudni menni.
Még egyszer nagyon köszönöm a kedvességed:))
Üdvözlettel,
Szilvi"
Kövess minket a Facebook-on!